Kovács Attila munkatársunk emlékére

 

Elment „az Attila”, itt hagyta a Cartographiát, a szeretett turistatérkép és -kalauz sorozatot a térképállományokkal, fotókkal, szövegekkel, s persze váratlanul itt hagyott bennünket is. Felfoghatatlan a veszteség, a hiány, érthetetlen, ami történt.
23 évet dolgoztunk át együtt, vadonatúj turistatérképek, -kalauzok, számtalan aktualizált kiadás fűződik Hozzád, melyek Nélküled talán soha nem valósultak volna meg, de biztosan nem lettek volna olyan tartalmasak és ízlésesek, az Általad szeretett és szívvel-lélekkel gondozott sorozat nem kapott volna oly sok elismerést, megbecsülést. Te mindig a háttérben maradtál, csendben, szerényen tetted, amit kellett, vagy amit kértek Tőled, s ha valamelyikünk segítséget
kért, biztosan számíthatott „az Attilára”...
Fájdalmasan hiányzik máris a munkád, azt sem tudjuk, hogy folytassuk, önkéntelenül hívni akarunk, segítséget kérni: hol van ez vagy az az állomány, fotó, ezt vagy azt le kellene ellenőrizni, gyorsan kellene egy településismertető, vagy épp egy térképrészlet egy teljesítménytúrához...

Lelkiismeretességed, hivatástudatod nem napi 8 órára volt beállítva. Ha kellett – s de sokszor is kellett... – bizony az éjfél is a monitor előtt talált, hiszen Te a lelkiismeretednek és az elvárásoknak egyaránt meg akartál felelni, gondosságod visszaköszön minden egyes turistatérképen és -kalauzon.
Felejthetetlenek maradnak a hőségriadós kéktúrabejárások, helyszínelések, sőt, ha kellett, a közös turistajelzésfestések, s persze – ha a kiadói terv engedte – a tátrai kirándulások. Te még a veszélyes lengyel oldalról is megmásztad a Tengerszem-csúcsot, s átkeltél az eljegesedett Vörös-torony hágón...

Néhány éve kedvenc szabadidőtöltéseddé vált a kerékpározás – de jó lenne, ha újra hívnál a Gellérthegyről, milyen most a naplemente... Talán hívtál volna azon a végzetes napon is, de már nem maradt rá időd, valahol az égben sürgősen szükség volt egy megbízható térképészre (ott is lehetett valami nyomasztó határidő, egy elvégzendő munka), s Te itt hagytad ezt a földi sorozatot, szeretett édesanyádat, s a csak Neked doromboló cicádat, aki ugyanúgy nem találja a helyét, ahogyan mi sem, én sem, hiszen ez a világ végképp nem az Attilákról szól...
Pótolhatatlan a veszteség, fájdalmas a csend, dermesztő a néma telefon, sötét a képernyő, hiányzik a hangod, a fanyar humorod.

Elment „az Attila”.

Isten Veled!

búcsúzik szerkesztőtársad, Zoli