A kiadó elsődleges szándéka az volt, hogy felhívja a figyelmet, hazánkban mennyi érdekes, különleges érték található. A koncepció kialakításakor lényegesnek gondolták, hogy minél színesebb legyen a kötetből megismerhető kínálat, ugyanakkor igyekeztek egyfajta tematikus arányosságot is betartani. Így minden nyitott érdeklődésű kiránduló/utazó/nyaraló talál érdekes, megtekintésre érdemes kollekciót a kötetben. Nem volt számukra meghatározó szempont a kiállítóhely nagysága, ezért egyaránt helyet kaptak a kicsi és nagy gyűjtemények a kötetben.
Néhányuk nemcsak országos, de nemzetközi vonzerővel bír, többségük viszont indokolatlanul elenyésző publicitást kapott eddig. Ebben a kötetben néhány szabadtéri helyszínt (Berekfürdő, Budafok, Dombóvár, Egerszalók, Felsőcsatár, Hollókő, Kisgyőr, Szilvásvárad) is bemutatnak, amelyek ugyancsak különlegesek, és kis fantáziával gyűjteményként is nyugodtan felfoghatók. Földrajzi elhelyezkedés szempontjából arra törekedtek, hogy az ország minden területéről beválogassanak anyagot, ezzel is felmutatva, hogy e tekintetben is mennyire változatos a gyűjteményi paletta.
Minden utazóban felmerül az a természetes igény, hogy megismerkedjen a településsel - illetve annak turisztikai szempontból érdekes látnivalóival - ahol éppen kiállítást néz, tartózkodik. A kötet ehhez is segítséget nyújt, kiemelve a fontos látnivalókat.